Dalok a DIR EN GREY koncerten:

Kyoukotsu No Nari

Hageshisa To, Kono Mune No Naka De Karamitsuita Shakunetsu No Yami

Obscure

Lotus

The Fatal Believer

Agitated Screams Of Maggots

Different Sense

Decayed Crow

Inward Scream

Yokusou Ni DREAMBOX Aruiwa Seijuku No Rinen To Tsumetai Ame

Bugaboo

Rotting Root

Tsumi To Kisei

Inward Scream

Amon

Zan

Reiketsu Nariseba

Encore:

ain't afraid to die

Mr. Newsman

Rasetsukoku

Bátran merem kijelenteni, hogy életem legjobb koncertjét éltem át. Annak ellenére, hogy nem vettem VIP belépőt, élveztem. A VIP-val csak annyi volt a problémám… valljuk csak be drága volt. Zsebből nem tudtam eleget előteremteni, annak érdekében. Másodjára pedig nem érzem elég jónak hozzá az angol tudásomat.

Tizennyolcadikán reggel indultunk az IC-vel a Délibe. Élvezet volt az út. Dombóvár-Kurd útvonalat sikeresen busszal tettem meg. Aztán onnantól ismételten vonattal haladtunk tovább. Végül kora délután odaértünk a Délibe. Innen jött az utazás oroszlán része, ugyanis Budapest azon szakasza, ahol mi haladtunk volna, fel volt túrva. Így villamos-busz-villamos kombóval jutottunk ki a Fehérvári útra. Innen sikerült megtalálni a szállást, de ott is kapásból 3 szobát foglaltunk… papíron, mert amúgy csak kettőt. Sikerült elfoglalni a szobákat. Délután megkíséreltünk megkeresni a Clubbot. A szállás a 179-es számú épület a koncert helyszíne pedig a 202-es volt. Nos ezt én vidéki szemmel úgy gondolta, hogy úgy kétszáz méter maximum. Francos karikát. 3 villamos megállóval odébb megtaláltuk. Visszafelé már nem indultunk neki gyalog. Egyből fel a villamosra. Fél ötre vissza is értünk. Én elszambáztam készülődni és fél hat előtt már harci díszben álltam. Anyum egyik barátnője mondta, hogy nem elég szakadt a cuccom, szóval én így sehova. De koncert ide vagy oda én nem ártok a gatyám állapotának. Végül úgy ahogy voltam elindultam. Villamossal lazán 10 perc utazással meg is érkeztem. Mivel a sor rövid volt, de öt felé ágazott, én úgy döntöttem hogy megvárom míg kialakul a bekerülési sorrend. Negyed nyolckor döntöttem úgy, hogy beállok a sorba. Mögém sikeresen oroszok álltak. Oroszok… legalábbis a közös nyelv az volt, de nem egy olyan 5-6 fős kis csapat. Fél óra alatt be is jutottam. Bejáratnál a mosolygó biztonsági őrök előtt igazolvány mutogatást meg jegytépés közben közöltem, hogy meglepő, de elmúltam 18. Ez mondjuk csalóka, mert utoljára elkérték tőlem a személyit, mikor cigit akartam venni. Az előtt, pedig 13 (!) évesnek néztek. Sikeresen bejutottam. Befelé menet a hangosítókhoz felszerelt kordonhoz én le is parkoltam. Még álltam fél órát. Közben odajött két lány, hogy én vagyok-e egy bizonyos oldal szerkesztője. Hát sajna nem, de mint kiderült ugyanolyan pólóban voltunk. A koncert talán pontosan kezdődött. Engem akkor nem igazán az érdekelt. A tagok bevonultak, mindenki sikítozott és ugrált. Én inkább sikítoztam. Ez éppen hogy meggyógyult torokkal káros… nos a koncert végén megszólalni se tudtam, mivel énekelni kellett, de ez egyértelmű. Kyo kissé még beteg volt, de számomra így is ez volt eddigi életem legjobb koncertje.  Remélem azért hamarosan meggyógyul. A koncert fél tízig tartott, de számomra felejthetetlen élmény volt. Ezután anyuék mondták, hogy még menjek fel Deákra, elmegyünk sétálni. Út közben felhívtam Kida-chant is, vele is beszéltem… úgy az út feléig. De jó volt, bár a séta nem tett jót az amúgy is fájó lábamnak. De fél egyre már a szálláson is voltunk, akkor fürdés és mentem aludni.

Másnap kicsit korábban keltem, mint gondoltam. Negyed ötkor kint dekkoltam már az ablakban. Máshol nehezemre esik sokat aludni. Hatkor anyu is felkelt. Reggeliztünk aztán mentünk is a várba a Mesterségek ünnepére. Már harmadjára voltam, de azért még mindig találkoztam az ismerősökkel. Ott egy négy óra elteltével sikerült végigmennünk rajta. A visszafelé út se volt egyszerű, mert át kellett szállni. De ismét a déliben voltunk. Aztán elindultunk haza. Este meg is érkeztünk, én meg pörögtem még, mint bádog lavór a betonon.

Szombaton reggel mentünk mamámhoz. Huszadika, bucsu, egy hónapra elég kaja. Valahogy ezekben a szavakban lehet összefoglalni a délutánig tartó programot. Estére mentünk Sayuval Kida-chanhoz. Kis késéssel meg is érkeztünk. Hét helyett fél kilenc. Csak egy picit késtünk. Picit sokat. Azért estére odaértünk. Kidának jött még két barátnője, mint kiderült egyikőjüket én is ismerem. Beszélgettünk este. Aztán megérkeztek kedves meglepivendégeink. Négy fiú jött, elvileg „táncolni”. Valahogy nekik nem esett már le. Egyikőjük háromszor mondta, mi fogunk táncolni. Végül a srácok továbbálltak, majd a csajszi is elment. Végül hárman maradtunk és egy óra felé elindultunk lefeküdni. Ezt fél négykor sikerült is kivitelezni. Reggel… mit reggel hajnalban ismét magamhoz tértem. Kida anyukája is akkor ébredt, de ezután én még visszadőltem fetrengeni. Végül nyolc óra körül Kida magához tért. Elmondása alapján az én tekintetem végett kelt csak fel. Lehet, mivel én már két órát fetrengtem ott, és kíváncsi voltam, hogy most felkel vagy még fetrengek tovább. Végül felült, mire én is. Láncreakció folytán Sayu is magához tért, de mint a mosott szar.  Vgéül felkeltünk. Ők még észbe se kaptak, de én már fel is öltöztem.  Kislisszoltam a kiscicával játszani. Végül reggeliztünk aztán elmentünk sétálni, majd megnéztük Kida apukájának festményeit. Nekem tetszettek. Egy órakor indultunk haza. A busszal az utolsó kis faluba is bementünk így a negyed órás utat háromnegyedre toltuk ki. Azért csak hazaértünk. Végül én itthon aludtam tovább.

Ma pedig apu hazajött Szigetvárról. Immár véglegesen, mivel letelt a fél év. Holnap már meg a munkahelyére dolgozni. Kérdéses, hogy fel tud-e majd kelni. Indulásunk nem volt egyszerű, mivel kiderült, hogy rossz az autóban a vízpumpa. Az, amit egy hete cseréltek. Nagybátyám elvileg holnap hozza majd. Mármint az autót. Ha meg tudja egyáltalán csinálni.

Szerintem ebben a nagyobb bejegyzésben sikerült beletömörítenem az elmúlt napok történéseit.

Szóval…

Szevasz tavasz…